Gerzson Pál évtizedeken át tanított, először 1960 és 1974 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán, majd 1974-től 1996-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Növendékeinek hosszú sora ma jeles alkotó iparművész, tervezőművész vagy festőművész.

“Gerzson Pál a mesterem volt, szigorú és következetes, okos és világos beszédű fiatalember, mi, a tanítványai büszkék voltunk, hogy tőle tanulhatunk.”  Antal Pál, grafikusművész

“Nem volt bőbeszédű. Korrigált – lényegre törően, kevés szóval. Komolyan vettük.”  Göbölyös Márta, iparművész

“És akkor mondott pár egyszerű, megfontolandó mondatot. […] Köszönet és tisztelet érte.”  Ásztai Csaba, festőművész

“A műteremben komoly munka folyt, módszeresen haladtunk. Nyaranta egy hónapot Szigligeten töltöttünk, ahol a táj szépsége elvarázsolt minket. Felszabadult a lélek, beindult a fantázia.”  Vágó Magda, festőművész

“Mesterünk szakmai tisztességre intett és alázatra, ha ecset van a kézben, de fürkész áhítatra és leleményre, ha nyitva a szem és elme.”  Szegedi Csaba, festőművész

“Ráirányította figyelmünket a festői hagyomány, és általában az emberi kultúra gazdagságára és szépségére.”  Egri Erzsébet, festőművész

“Ma már látom, milyen tudatosan képviselte tanításának lényegét, hogy vannak korokon átívelő festői értékek, és ezeket tehetséggel, nap-nap utáni kitartó, szenvedélyes munkával kell újra és újra meghódítani, felmutatni.”  Magyari Márton, festőművész

“A Mester is korán szeretett bejönni, dolgozni és a műteremben lelt növendékét felinvitálta a műtermébe teázni. Ez hihetetlenül tanulságos volt: ott saját képeiről is beszélt. A képi ötlet megfoganásától a kompozíciós problémák megoldásán át a festéstechnikai részletekbe menően mindenről. Szigliget csodáiról, Egryről, a Pannon táj fényeiről.”   Garamvölgyi Béla, festőművész

“Az ő kolorizmusát az örökzöld dallamok titokzatosságával lehetne talán magyarázni, amiket még az előadás után is dúdolunk magunkban. A színek hangulatkeltő ereje és a többrétegű, finoman-hangolt összefüggésrendszer hozza létre ezt a sokak által elérhetetlen, könnyed és azonnal rabul ejtő művészi hatást.”  Tari Gábor, festőművész

“A gyakori műtermi korrektúra mellett, időről időre egy nagyobb válogatást is felvihettünk felső emeleti műtermébe, ahol így folyamatosan betekintést nyertünk az ő műhelyébe is, figyelemmel kísérhettük festményeinek fejlődését, alakulását, megszületését. Ilyenkor egy tea vagy kávé mellett és – valljuk meg – cigarettafüstbe burkolózva elemeztük ki az általunk vitt termést és a megbeszélés után megfontolni való tanulságokkal távozhattunk.”  Ifj. Durkó Zsolt, festőművész

“…egy életre való lecke volt, hogy a kudarcért, a mattért nem a sakktábla a hibás és matt közeli helyzetben erőfeszítés helyett felborítani a sakktáblát az megsemmisítő megfutamodás, hiszen ha netán mattot kapunk, fel lehet ismét állítani a bábukat és jöhet a visszavágó.”  Cserna Tamás, festőművész

“Főiskolai képzésünk két terepen zajlott, közös műtermünkben, „a tizenhármasban”, illetve Mester egy emelettel feljebbi műtermében. Lent munkáink kapcsán felmerülő napi problémákról esett szó, fent, egy irtózatos erősségű tea mellett, minden másról, igen ritkán a Mester munkáiról is.”  Bokor György, festőművész

“Korrektúrái mindig metszően pontosak voltak, művészettörténeti példákra, nagy festők műveire építve fel kritikáinak lényegét. Sokat lehetett tőle tanulni a művek megértéséről és a „képiség”, a képi gondolkodás mibenlétéről. Magától értetődő volt, hogy műveltségét követni kell, ha az ember tanulni akart és érteni a korrektúráiból.”  Kecskés András, festőművész