A második világháborút követő évtizedek diktatórikus sokkjából lassan kiszabadulva, a hatvanas évektől datálhatóak azok a törekvések, amelyek a nyitás szellemében alakították a kortárs magyar piktúrát. Ebben a közegben szocializálódik Gerzson Pál festőművész, aki épp a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején jut el oda, hogy a már addig is egyfajta tömör, tömörített figurális festői felfogása átlép az absztrakció világába. Kialakítja sajátos, későbbi festészetére oly jellemző motívumrendszerét, azt a légiesnek is nevezhető festői stílust, mely fő inspirációs forrásait a természetben és a művészetben találja meg. A szuverén gerzsoni festői líra időszakában teljesítménye már magányosnak tekinthető, ám épp ezzel vívja ki magának a magyar képzőművészeti kánonban máig is elfoglalt kivételes helyét. (Részlet Feledy Balázs írásából.)
